Könyvértékelő ~ Két lépés távolság

"– Mihez kezdenék nélküled? – kérdezem. 

Rám kacsint.

– Meghalnál. "

Rachael Lippincott · Mikki Daughtry · Tobias Iaconis : Két Lépés Távolság

Fülszöveg: 

Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá? 

Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi. Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból… Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?

Hogyan került a kezembe? 

Kövezzetek meg, de elsősorban a készülő film miatt szerettem volna elolvasni, mivel előtte nem hallottam sem az írónőről, sem a könyvről, de mentségemre szóljon, hogy a film előtt olvastam, mert eddig mindig a filmeket láttam előbb, itt pedig szerettem volna fordítva csinálni a dolgokat. 

Történetről: 

Na szóval! Stella 6 éves kora óta jár a kórházba CF-fel (törzsvendég a helyen), Will pedig új páciensként kerül Stella megszokott kórházába, és ekkor történik az a meglepő fordulat, hogy ők ketten utálni kezdik egymást. Stella ugyanis irányításmániával rendelkezik és ez alatt nem csak azt értem, hogy szeret irányítani dolgokat, nem, ő külön applikációt készített a gyógyszerei bevételéhez, szóval kicsit durván tolja a hölgyemény. Will ezzel szemben az a típus, aki már feladta, hogy valaha is meggyógyulhat és az új gyógyszerkísérlet sem változtat ezen, mivel finoman szólva telibe kakilja, hogy mit és mikor kell bevennie, illetve a kezeléseket sem szeretné csinálni. Lázad, felelőtlenül viselkedik és sértve érzi magát, mivel úgy érzi az anyukájának csak a betegsége fontos és hogy őt magát nem is ismerte meg a betegség mögött. Ami bizonyos, hogy mindkét fél számára nehéz diónak bizonyul a másik és hogy változásra van szükségük: Will-nek kontrollra, Stella-nak pedig kockázatokra. 
És habár azt hinnénk nem lehetséges közöttük egy érzelmi kapcsolat, ez az információ téves, mivel balanszot adnak egymás számára, még úgy is, hogy a keresztfertőzés veszélyének fennállása miatt fizikai kapcsolatot nem létesíthetnek. 

Gondolataim...

Igazából nem vártam sokat a könyvtől. Úgy éreztem kinőttem már az egyik-fél-haldoklik sztorikból, de habár egy újabb Csillagainkban a Hiba sírásmaratonra számítottam, ez nem következett be. Stella és Will mindketten más-más szemszögből látják a saját betegségüket és emiatt a halálról sem egyformán vélekednek: Stella racionális gondolkodása és szervezési hajlama sokkal közelebb állt hozzám, mint Will "Carpe Diem" gondolatai. 

Általában nem szeretek betegségekről olvasni, de tetszett, hogy a cisztás fibrózisról ennyi mindent megtudhattunk és nem csak sekélyesen láttunk bele egy olyan helyzetbe, amivel többen küzdenek a világon. El sem tudom képzelni, hogy ne érintkezzek fizikálisan a körülöttem lévőkkel, lesújtónak és igazságtalannak éreztem, hogy néhányunknak nem adatik meg az, ami másoknak teljesen átlagos és mindennapi. 

Drukkoltam, hátha találnak gyógymódot mindkettejük számára, mert úgy gondolom kiegészítették egymást, és segítettek meglátni egymás számára azt, ami előtte láthatatlan volt. Will meggyőzte Stella-t, hogy napról napra kell élni az életet és vállalni a kockázatot, hogy boldogok legyünk, Stella pedig megtanította Will-t arra, hogy a kockázatvállalás mellé egy jó adag óvatosság is kell. Yin és Yang. 

Poe-t nagyon bírtam, tetszett a humora és ahogy féltette, de segítette is a párost. A legnagyobb vesztesége a könyvnek az, hogy ő a messzi legelőkre távozott. Nem lett volna rossz egy novella Poe és a barátja sztorijával, aranyosak voltak és jó lett volna, ha találkozhat a kitoloncolt szüleivel. Szóval ez a nem várt fordulat annyira szívroncsoló hatással volt rám, hogy fél csillag levonással jutalmaztam a könyvet. 
Jó érzés volt azonban látni Will és az anyukája közötti kapcsolat helyrebillenését és Stella szülei között is a megbékélést, miután az egyik lányuk elvesztése miatt elváltak. 

Összességében úgy gondolom, hogy igen, nem egy Csillagainkban a hiba, de egy gyönyörűen megírt sztori néhol váratlan lelket roncsoló fordulatokkal, amely a szereplők belső lelki folyamatait ábrázolja. 

Ajánlom azoknak:

• Akik szeretnek új betegségekről olvasni szórakoztató regény köntösbe bújtatva.
• Akik imádják a YA, de szomorúbb hangvételű sztorikat. 
• Akik szerették a filmet is.

Nem ajánlom azoknak:

• Akik utálják a YA-t és csak a hype miatt olvasnák el. 
• Akik a happy end megrögzött szerelmesei. 

Kedvenc idézetek: 

– Ez csak az élet. Észre sem vesszük és vége lesz.

– Ismerlek, Stella. Egy gyógyszerelőkocsi elrendezése olyan neked, mint az előjáték.

-Jó tudni, hogy Will egyértelműen önmagamért szeret. Mármint szinte kizárólag pizsamában és kórházi hálóingben látott, úgyhogy biztosan nem a vonzó külsőm és a hibátlan 2018-as őszi kórházi kollekció miatt van benne a dologban.

– Én a tengerpartot szeretem, te a hegyeket! Nekünk annyi!

Értékelésem:

Tehát 5 szívből 4-et kapott nálam, ami az én szemszögemből soknak számít, szóval vegyétek a kezetekbe a könyvet és hajrá! 

Titeket is el fog varázsolni. :) 

Végezetül hadd szúrjam be Andy Grammer számát, amit a könyv olvasása közben többször meghallgattam, szerintem csodásan passzol a könyvhöz. :)